Egy eddig kiadatlan Fejtő-könyv, a Rajk-per eredeti kéziratának részletét is bemutatjuk. 2009-ben került elő a több mint 300 gépelt oldalt rejtő dosszié. Az utolsó lapon szereplő dátum: 1949. november 26. Vagyis Fejtő Ferenc mindössze két hónappal Rajk László külügyminiszter pere, egy hónappal kivégzése után megírta a koncepciós per ellentmondásait, de munkája sehol sem jelent meg. A dátumot áthúzták. Ahogy múlt az idő az író, újságíró egyre több háttérinformációt szerzett, tovább bővítette írását, még 1956 után is. A kézirat részlete (tartalomjegyzéke és két oldala Faludy Györgytől és Ignotus Páltól szerzett információkkal) először olvasható magyarul.

A   R A J K – ÜGY

avagy

Tisztogatás a Tiszták között

————————————–

Tanulmány a budapesti testvérgyilkosságról, egy elmélet a beismerésekről

A belső harcok vesztesei azzal, hogy kitalált bűnöket vállaltak magukra, lehetővé tették, hogy a győztesek megőrizzék a párt egységét, homogenitását és jó hírét. Ennek a presztizsnek megmentése érdekében kellett megjelenniük a bíróság előtt azoknak, akiket a párt militánsai az új politika ellenségeinek, teljesen aljas, démonikus lényeknek tekintettek, akik se tiszteletet, se szánalmat nem érdemelnek, akik soha semmit nem tettek, semmi tiszteletreméltót, becsületeset, a mozgalom számára hasznosat meg se próbáltak tenni.

A budapesti per vádlottainak ez volt a szerepe. Voltak, akik megbánást tanúsítottak, mint Pálffy és Justus. Mások, mint Rajk és Szalai, megvető hidegséget. Még akkor is, ha nem fogták föl a velük szemben alkalmazott módszerek szörnyűségének értelmét, végletekig feldúlt szívük szükségszerűen beleremegett abba, hogy megérezték önkéntes áldozatuk hiábavalóságát, teljes értelmetlenségét.

Rajk annál is könnyebben lett ennek a történelmi „könyörtelen logikának”, „sztálini látásmódnak” áldozata, mivel ellenállásából hiányzott minden rendszer, minden elmélet, csak néhány részletkérdésre vagy módszerre vonatkozott, a kitűzött célra nem. Ha a benne megbúvó hazafi lázadozott is az eloroszosítás ellen, ez inkább érzelmi, mint ideológiai reakció volt. Rajk soha nem szűnt meg elismerni a Szovjetunió vezető szerepét és Sztálin tekintélyét… Ami hóhérjait illeti, akik rajta gyakorolták rémes mesterségüket, nekik csak az volt a fontos, hogy áldozatuk személyéből többé-kevésbé elhihető bűnöst faragjanak. Úgy viselkedtek, mint a – legtöbbször igen középszerű – bűnügyi regények szerzői. A részletek nem érdekelték őket, csak az összkép.

Ebből ered a perekbe csúszott sok pontatlanság. A hóhérok közönyössége a vád iránt időnként kifejezetten groteszkké vált. Így például a Rákosi-per egyik áldozata, Faludy György mesélte, hogy mikor hosszú kínzás után amerikai személyeket – cinkosait – kellett megneveznie, Walt Whitman, Edgar Poe és B. L. Zebub nevét adta meg. A rendőrök szemrebbenés nélkül jegyezték a neveket. A vádiratban is szerepeltek, és csak a rehabilitáció alkalmával, 1956-ban vált nyilvánvalóvá az ügy nevetséges volta. Hasonlóképpen Ignotus Pál azt mesélte, hogy egyik börtöntársa beismerte, hogy Gay-Lussac, Boyle és Mariotte számára kémkedett, francia és angol fizikusok nevét keverve a perbe. Az Andrássy út 60. (akkor Sztálin út) rendőrei semmit nem ellenőriztek, mihelyt a vádlott beismerte bűnösségét és cinkosait megnevezte. Áldozataik pedig, míg hidegvérük tartott, szívesebben adtak meg ilyen fantázia-neveket, mintsem hogy barátaikat vagy ismerőseiket keverjék az ügybe.

Semmi nem illusztrálja jobban az új inkvizíció kegyetlen módszereinek betetőzését, mint a hírverés bizonyos perek körül. A Rajk-per szervezésével nem kockáztatott-e sokat maga Rákosi is: azt, hogy egyes vádlottak visszavonják vallomásukat és ellene lépnek föl vádlóként? Az ilyen incidensek azonban nem voltak gyakoriak. A nagy moszkvai perek kapcsán jegyeztek föl egy-két esetet, aztán jött a Kosztov-ügy 1949 novemberében. De mit tehetett néhány magára hagyott ellenszegülő egy hihetetlenül erős jogi gépezettel szemben, még ha voltak is külföldi megfigyelők a tárgyaláson? Lázadásukat gyorsan elfojtották. Félórás nyomásgyakorlás elég volt ahhoz, hogy a bűnös észhez térjen. Ha mégsem volt hajlandó maga ellen vallani, egyszerűen nem hiteles, ál tanuvallomással helyettesítették az övét. Az ilyen eset kivételes volt. A látványos perek legtöbbször, több próba után, zökkenőmentesen zajlottak, általános megelégedésre.

Aztán, mikor a függöny legördült, a szereplőket felakasztották. Rajk állítólag „Éljen a Párt! Éljen Sztálin!” kiáltással ment az akasztófa alá. Utána Szőnyi Tibor ment a halálba, tántorogva és ezt mormolva: „Ez nem lehet igaz. Ez lehetetlen. Nekem nem ezt ígérték.” … De igen, igaz volt, lehetséges volt. Rákosi, a sztálinista, jóval több kommunistát végeztetett ki Magyarországon, mint Horthy tengernagy a fehér terror idején.