„Itt van egy fiatal srác, aki egy jó cikket írt, elolvasná?” – vetette fel Illyés. Erre Babits fogta a kéziratot, és nagyon kedvesen azt mondta: „Na, én bemegyek az irodámba, elolvasom …” Félóra múlva visszajött, és odavágta nekem: „Jó a dolog, a jövő számban hozzuk.” Ez olyan volt akkor, mint egy lovaggá ütés! Hirtelen belépést nyertem a Nyugatba, én, a vidéki fiú!

Illyés Gyulával ugyanakkor barátkoztam össze, mint József Attilával – vele is a Bartha Miklós Társaságban találkoztunk. Akkor még ők is jóban voltak. Később már nagyon komplikált barátság fűzte őket egymáshoz, de én jó viszonyt ápoltam mindkettőjükkel. Bár először ideológiailag nagyon összevesztünk Illyéssel, mert dacára annak, hogy ő tagja volt a kommunista pártnak, egyre inkább kívülállóként viselkedett. Ő a radikális parasztságnak volt a képviselője, mégis bevitt engem a Válaszhoz, az ő lapjához, amely két évvel megelőzte a Szép Szó alapítását, így én abba írtam tanulmányokat, kritikákat. Akkoriban olyan jóban voltunk, hogy amikor a verseskötete megjelent – és a Szép Szó még mindig nem létezett – engem kért meg, hogy az egyik számban írjak kritikát a verseiről.

Illyés Gyula volt az én patrónusom

Ő vitt el Babits Mihályhoz, és azzal kezdtem tulajdonképpen íróvá lenni. Azért vitt fel hozzá Illyés Gyula, mert megtetszett neki egy útinaplóm, amit Zágrábban írtam. Ez tulajdonképpen egy önéletrajzi esszé Horvátországról és Dalmáciáról, az Érzelmes utazás. Azt mondta, ez talán tetszenék Babitsnak is. Kérdeztem tőle: „Vajon hogy lehet eljuttatni hozzá?” Azt mondta: „Úgy, hogy elmegyünk hozzá most, ha akarod.” És akkor elmentünk a Vérmezőre, ahol Babits lakott. Illyés akkor már dolgozott a Nyugatnak, úgyhogy jól ismerte őt. Zsófi asszony fogadott. „Itt van egy fiatal srác, aki egy jó cikket írt, elolvasná?” – vetette fel Illyés. Erre Babits fogta a kéziratot, és nagyon kedvesen azt mondta: „Na, én bemegyek az irodámba, elolvasom, Zsófi asszony pedig adjon nektek teát, kis süteményekkel, és várjátok meg, hogy befejezzem.” Fél óra múlva visszajött, és odavágta nekem: „Jó a dolog, a jövő számban hozzuk.” Ez olyan volt akkor, mint egy lovaggá ütés! Hirtelen belépést nyertem a Nyugatba, én, a vidéki fiú! Nagyon provinciális voltam még akkoriban. Babits volt az első, aki egy hosszabb tanulmányomat hozta 1935 novemberében. S mikor ez a cikk megjelent a Nyugatban, nagy sikere volt. Akkor báró Hatvany Lajos felhívott, hogy szeretne megismerkedni velem, menjek el hozzá vacsorára. És akkor vacsoráztam… Tudod kikkel? Karinthy Frigyessel, Füst Milánnal, Szép Ernővel, s ott volt már az ifjabb Ignotus és Cs. Szabó László is a fiatalok közül. Az is olyan volt, mint egy bevezetés egy lovaghistóriába! Így történt, egyik a másik után. Aztán sokszor már Attilával együtt is kaptunk meghívást. Ez olyan volt, mint egy Grimm-mese, ahogy az ember ártatlanul belép az Irodalomba.