F.F: - Az Olasz Szocialista Párt vezetője, Craxi jó ismerősöm volt, még Bolognában találkoztunk. Úgy jött el hozzám, még mielőtt kinevezték miniszterelnöknek, hogy megkérte a párizsi Fiat autógyár vezetőit – a Fiatnak volt egy nagy képviselete Párizsban –, hogy hozzanak össze vele. Kíváncsi volt a véleményemre: hogy lehetne az Olasz Szocialista Pártból egy nagy kormányzó pártot csinálni? Számomra is nagyon tanulságos lett ez a vacsora, mivel megvitathattam az elképzeléseimet. Először is kijelentettem, hogy a pártot meg kell tisztítani a korrupt és opportunista tagjaitól, akik megnehezítik a kormányzást. Másodszor hangsúlyoztam: legyen kis párt, amely először egy olyan programot dolgoz ki, amelynek középpontjában az olasz állam másodszori megalapítása áll, mégpedig szocialista államé. Mikor befejeztem, Craxi, aki egy görög származású olasz családból származott, azt mondta: „Mint intellektuelnek, magának tökéletesen igaza van. Elfelejti azonban, hogy a politika nem elméleti kérdés, s nekem azzal kell számolnom, hogy most létezik két nagy párt, és én köztük vagyok. Nagy párt a Kommunista Párt és a Kereszténydemokrata Párt is. Hogyha én a szocialista propagandát megkezdem, akkor vigyáznom kell, mert honnét veszem a tagokat, a szavazókat? Vagy a kommunistáktól veszek el csalódott embereket, akik sokan vannak köztük, vagy a kereszténydemokratáktól. Eközben vigyázzak, hogy egyiket se bántsam meg annyira, hogy ellenségként kezeljenek, mert ezekkel a pártokkal kell majd együttműködnöm. Valószínűleg koalícióban.” Neki lett igaza, az élet őt igazolta, nem engem.

F.A.: - Miért keresnek meg Téged politikusok? Miért kérnek Tőled tanácsot?

F.F.: - Azért, mert az én könyveimből tanulták meg, hogy mi az, kommunistának lenni egy kommunista államban.

F.A.: - Kommunistának vagy szocialistának?

F.F.: - Kommunistának. Vagyis immorálisnak lenni. Immorális módon akarva fölépíteni a szocializmust. A könyveimben erről írtam. Fontos tájékozódási pontot jelentett az Histoire de la démocratie populaire, A népi demokráciák története című könyvem a politikusok számára Franciaországban, Olaszországban és Amerikában is. Az hozta meg nekem a széles körű ismertséget. (Tizennégy nyelven terjesztették világszerte.) Az egyetlen könyv volt a világon, amely az egész zóna kommunizálását megírta. Magyarország, Szlovákia, Csehszlovákia, Románia, Lengyelország és Bulgária belső szervezetét, a demokrácia kiküszöbölését, az egypártrendszer bevezetését, a terrort, amelyik Bulgáriában és Romániában előbb kezdődött, mint Magyarországon a Rákosi-terror – mindezt megírtam benne.

Jugoszlávok, amerikaiak és franciák is ellátták bizalmas információkkal

F.A.: - Honnan szerezted meg a sokszor titkosított információkat, adatokat?

F.F.: - A francia külügyminisztérium archívumából, mert nekik voltak nagyköveti jelentéseik. Az nagyon fontos volt. Azontúl jóban voltam Charles de Gaulle miniszterelnök, majd köztársasági elnök környezetében sajtóemberekkel, onnét is kaptam információt. Aztán az Agence France Presse-nek (a francia állami hírügynökségnek) voltak irodái Magyarországon, Lengyelországban és Csehországban, amelyek működtek, és jó adatokat, pontos híreket küldtek. Ott volt még a Szabad Európa Rádió is, amely mögött egy óriási kémszervezet állt, amerikai kémek dolgoztak elszórtan ezekben az országokban. Ezeket a jelentéseket is megkaptam.

F.A.: - Hogy jutottál hozzájuk? Egyáltálan, hogyan lehetséges az, hogy kutathattál a külügyminisztérium archívumában?

F.F.: - Én voltam a felelős az Agence France Presse-ben (AFP) az információért ezekről az országokról, az egész kommunista világról, Kínát, Japánt, Koreát beleértve. A szovjet blokk országaival foglalkozó osztályt vezettem, a kelet-európai kommunista diktatúrák szakértőjévé váltam, engem tettek meg az AFP fő hírmagyarázójának. Nekem tudni kellett arról, ha például Észak-Koreában kormányváltozás történt, és azt is, hogyan kell azt értelmezni. Ez egy nagy felelősséggel járó munkakör volt. A népi demokráciák története nagy teljesítmény volt, a Figaro vezércikkben írt róla, aminek valami olyasmi volt a címe, hogy „Fejtő Ferenc egy nagy könyvet írt.” Tényleg nagy könyvet írtam, ami eleinte lassan fogyott, mert a kommunisták imperialista könyvként fogadták. De idővel, ahogy haladtak előre az események, érkeztek a hírek, mégis elkezdték olvasni. Aztán egyetemi tankönyv lett belőle, a Sciences Pon, a legerősebb politikatudománnyal foglalkozó egyetemen is ebből tanították ezt a témakört. Igen, én akkor nagyon nagy ember voltam, nagyobb, mint most, mert amerre csak jártam, mindenütt olvasták ezt a könyvet.

F.A.: - Mikor írtad?

F.F.: - ’52-ben jelent meg az első kötet. ’51-ben kezdtem írni.

F.A.: - Még a forradalom kitörése előtt jóval.

F.F.: - Jóval. Az első vastag kötetet Sztálin halála előtt írtam. Sztálin halála után, a magyar és a cseh forradalom leverését követően született meg a második rész (1969). Végül, amikor meghalt a kommunizmus, ott legalábbis, akkor megjelent a harmadik kötet, A népi demokráciák vége (1992). Ez volt az én hőskorom.

Jacques Chirac polgármestersége idején, Michel Rocard pedig korábbi francia miniszterelnökként méltatta Fejtőt és műveit. Leveleik fordítása a Műveiből / Kiadatlan / Levelezések menüpont alatt található.

Bettino (Benedetto) Craxi az 1980-as évek legnagyobb hatású olasz politikusa. Ő volt az első olasz miniszterelnök, aki a II. világháborút követően hosszabb ideig képes volt megőrizni kormányfői székét – 1983-87 között két kormányt is alakított, ami figyelemreméltó teljesítménynek számított az akkori, gyakori kormányváltásokról híres Itáliában. (Azóta is csak Silvio Berlusconi előzte meg ebben.) Miután 1976-ban megválasztották az Olasz Szocialista Párt (Partito Socialista Italiano) vezetőjének, egyre jobban elhatárolódhatott a korábbi szövetségesektől, a kommunistáktól. Mestere volt a különböző koalíciós szövetségek megkötésének, így képes volt tartós hatalomra juttatni a szocialistákat a hagyományosan keresztény orientációjú országban. Kormányát ötpárti koalícióban vezette: szocialisták, szociáldemokraták, kereszténydemokraták, republikánusok és liberálisok is tagok lettek. Közreműködése nélkül egyetlen kormány sem tudott tartósan hatalmon maradni.

Nagy nemzetközi visszhangot kiváltó ügyei: 1985-ben palesztin terroristák elrabolták az Archille Lauro tengerjáró hajót olasz vizeken, hogy túszaikért cserébe Izrael elengedje az ott fogva tartott társaikat. Egy amerikai túszt megöltek, két nap múlva elengedtek mindenkit, s az olasz hatóságok elfogták őket, de az USA hiába kérte, nem adták ki őket. Ugyanakkor az akkori Olaszország második, a nyugati világnak pedig a legnagyobb pártját, a kommunistákat is visszaverte, amikor a Szovjetunió és az USA közti feszültségek kereszttüzében engedélyezte a NATO nukleáris rakétáinak telepítését Szicíliában. A Vatikánnal jó kapcsolatot ápolt, sikerült elérnie, hogy 1984-ben az új konkordátum aláírásával a római katolikus egyház lemondjon az 1929 óta érvényben lévő, a fasiszta Mussolinivel megkötött lateráni szerződésben foglalt jogairól. Craxi 1994-ben korrupciós vádak elől Tunéziába emigrált, 2000-ben hunyt el. II. János Pál pápa imádkozott a lelkéért.