Fotó: Kaiser Ottó

Puskás Ferencen kívül kevés olyan magyart hordott hátán a Föld, akinek nevét világszerte ismerik. Az 1938 óta Franciaországban élő Fejtő Ferenc (François Fejtő) író, újságíró, kritikus, történész-esszéista, politológus, Kelet-Európa szakértő munkásságát közel ötven könyv és mintegy tízezer cikk őrzi. Művei összesen tizennégy nyelven, tizenhat országban jelentek meg – magyarra csak a rendszerváltás óta fordítják őket, addig szamizdatként terjedtek írásai. Olaszul, franciául, angolul, németül és magyarul küldte politikai témájú elemzéseit, tanulmányait az Egyesült Államoktól Japánig, a világ számos országába.

Fischel Fülöp Ferenc 1909. augusztus 31-én látja meg a világot Nagykanizsán. A betűk szeretete és az újságírás a családi örökség része, hiszen nagyapja előbb a Pester Lloyd nyomdásza, majd a Zala című nagykanizsai lap alapítója; apja könyvkereskedő, nyomdász, újságíró – a szabadkőműves mozgalom tagja.

Édesanyját ötévesen elveszíti. A megváltozott családi körülmények miatt az általános iskolát két országban, két nyelven végzi: Zágrábban (rokonoknál) és otthon, Nagykanizsán. Már ekkor eldönti, hogy kikeresztelkedik. A nagykanizsai piarista gimnáziumban mintadiák, vív, nagybőgőn és zongorán játszik, tanulmányi versenyeket nyer, kitűnővel érettségizik. A budapesti egyetemre mégsem felvételizhet, mert a numerus clausus miatt nem vesznek fel több zsidót. Pécsre jelentkezik, ahol Kolozsvári Grandpierre Emillel életreszóló barátságot köt: mindketten nagy érdeklődést mutatnak a francia irodalom és a gyengébbik nem iránt. Amint betölti a 18. életévét, hivatalosan is megkeresztelkedik.

1929-től a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen tanul tovább: magyart, germanisztikát és irodalomtörténetet. Közben tanít a Berzsenyi-kollégiumban és irodalmi-politikai vitaklubba, a Bartha Miklós Társaságba jár. „Kommunisták, szocialisták, liberálisok, népiesek, antiszemiták, félfasiszták, fasiszták jártak ide és udvariasan(!) vitatkoztak egymással. Akkor még a fasisztákkal is lehetett beszélni. Komoly viták voltak, de nem sértő vagy dühös támadások.”

Aztán egy napon felolvassák neki a számára ismeretlen költő, József Attila Tiszta szívvel című versét. Még aznap este felkeresi a poétát a lakásán, s egyben megfogadja, többé nem ír verset. Mindketten Zuglóban laknak, majd mindennap találkoznak, együtt járnak a Japán kávéházba. A marxizmust tanulmányozó két ifjú hamarosan a kommunisták röplapjait készíti. Kitalálják, közösen lapot szerkesztenek. 1931-ben a Világosság terve kudarcba fullad, 1932-ben a Szabadonból egy szám jelenik meg, azt is még aznap elkobozzák.

Fejtő ugyanis szemináriumot tart a marxizmusról, amit a Horthy-rendőrség nem tűr el: letartóztatják „a vörös tanárt és fekete menyasszonyát”, Hilmayer Rózsát, és alapító társaival, az Eötvös Collegium diákjaival – köztük Rajk Lászlóval, Schöpflin Gyulával és Mód Péterrel – együtt bebörtönzik. A néhány nap híján 11 hónapos raboskodás idején József Attila minden vasárnap látogatja, mindketten kiábrándulnak a kommunizmusból.

1934-től tanulmányai jelennek meg a Nyugat és a Válasz című folyóiratban, 1936-tól közösen szerkeszti a Szép Szót Ignotus Pállal és József Attilával. Barátja halála után minden rosszra fordul. 1938-ban a kormány németbarát politikáját bírálja: újra elítélik hat hónapra osztályellenes izgatásért. Nem várja meg, hogy bilincsbe verjék, a Népszava tudósítójaként titokban vízumot szerez Franciaországba. Másnap búcsút int hazájának, de hiszi, hogy hamarosan visszatér. A második világháború idején magyar zsidóként a francia ellenállás aktív tagja. Évekkel később értesül 30 fős családjának majdnem teljes kiirtásáról, édesapja és öccse is a náci üldözés áldozatai lettek.

1944-től az Agence France Presse (az AFP, a francia állami hírügynökség) munkatársa. 1946-ban Károlyi Mihály (volt miniszter-, majd köztársasági elnök, később) párizsi követ őt kéri fel sajtótitkárának, de 1949-ben a Rajk-per miatt együtt szakítanak a kommunista magyar kormánnyal. Rádöbben, hogy többé nem mehet haza. Az 1956-os forradalom idején még hevesebben fordul a kommunisák ellen, fegyvere a toll és a személyes meggyőzőerő. Ekkor már jó ideje (1950-től) az AFP vezető hírmagyarázója, ő felel a szovjet blokk országaiból érkező tudósítások értelmezéséért. Akkora tisztelet övezi munkáját, hogy hírmagyarázatai nem az AFP, hanem Fejtő Ferenc nevével jelennek meg a lapokban. Óriási érdeme, hogy a kommunistákkal szimpatizáló francia baloldali értelmiség körében – immáron francia állampolgárként (1955) – sikerül elérnie a magyar ügy jó külföldi megítélését. 1956-ban Jean-Paul Sartre ír előszót az 1956-os forradalomról szóló könyvéhez, s személyes beszélgetései szerepet játszanak abban is, hogy Albert Camus Nobel-díjas francia író szintén a levert forradalom mellé áll. 1979-ig dolgozik az AFP-nél vezető beosztásban, közben számtalan cikket és számos könyvet ír.

Fotó: Kaiser Ottó

1973-ban az élet kárpótolja. Hazájában 22 évesen kitiltották az összes egyetemről, Franciaországban 64 évesen irodalmi munkásságáért elnyeri a doktori címet. 1972 – 1982 között az egyik legrangosabb felsőoktatási intézményben, a párizsi Politikai Tanulmányok Főiskoláján (Sciences Po) a Szovjetunióval és Kelet-Európával kapcsolatos szemináriumok igazgatója.

Magyaroszágon továbbra sem kívánatos személy: még a 80-as évek elején is a BM III/III-as Csoportfőnökségének tiltójegyzékén szerepel. 1988-ban Méray Tiborral (ugyancsak Franciaországba emigrált újságíró barátjával) közösen eléri, hogy a nemzetközi nyilvánosság figyelmének középpontjában emlékművet állítsanak a párizsi Père-Lachaise temetőben Nagy Imre és mártírtársai emlékének – ezzel is nyomást gyakorolva az akkori magyar vezetésre. 42 év után, 1989-ben tér vissza először Magyarországra, a volt miniszterelnök és mártírtársai hivatalos újratemetésére.

Díjai, kitüntetései:

A francia Nemzetgyűlés Nagy Irodalmi Díja – 1975
A francia Becsületrend lovagja – 1988
A francia Nemzetgyűlés Irodalmi Díja – 1992
A Francia Erkölcsi és Politikai Tudományos Akadémia történelemtudományi díja – 1993
Nagykanizsa Díszpolgára – 1993
Pulitzer-emlékdíj – 1994
Nagy Becsületrend (Ausztria) – 1995
Budapest Főváros Díszpolgára – 1996
A Magyar Köztársaság Babérkoszorúval ékesített Zászlórendje – 1989
A Magyarság Hírnevéért Díj – 1997
A Magyar Újságírók Országos Szövetségének örökös tagja – 1997
A Magyar Köztársaság Arany Emlékérme – 1999
Nagykövetek Díja – 2000
Európa-díj – 2001
Széchenyi-díj – 2003
A Magyar Köztársaság Érdemrendjének Nagykeresztje – 2004
Európai Parlament Demokrácia-díja – 2004
Zala Megye Díszpolgára – 2004
Nagy Imre Érdemrend – 2005
Hazám-díj – 2006