Ki rendelte meg A Dunánál és a Hazám című verset József Attilától? És ki tanácsolta az ifjú poétának, hogy egészítse ki az Eszmélet című versciklust hatról tizenkét strófássá?
F.F.: – József Attilával nagyon sokat találkoztunk akkoriban, mert ő is Zuglóban lakott, a Korong utca 6.-ban. Sokat sétáltunk, még éjjel is, és néztük a Zuglón átmenő vasutat. Őneki maradt gyerekkorából egy különös szeretete, csodálata az éjszaka, a sötét tájon keresztül zúgó vonat iránt. Ebben is egyeztünk, mert én Nagykanizsán a Csengery utcában laktam, amit kettéválasztott egy sorompó – ott futott a Budapest–Bécs vonal –, és én is nagyon szerettem sétálni arra, nézni azokat a kivilágított ablakokat. De ezek Attilát valósággal megigézték.
F.A.: – Mivel töltöttétek az éjszakákat a vágányok, a sínek mellett?
F.F.: – Marxizmusról vitatkoztunk. Politikáról, nácizmusról, kommunizmusról. Az egész világról. És a versekről. Attila nagyon szerette Kosztolányi verseit, különösen a Hajnali részegséget. Csodálatos vers! Emlékszem, hogy abból mindig mondott részleteket, még ezek alatt a séták alatt is. Kosztolányi tulajdonképpen úgy szerette Attilát, mint egy gyereket, mintha a gyereke volna. Nagyon apás, nagyon gyöngéd volt vele, és nagyra becsülte, jó költőnek tartotta. Egyike volt azoknak, akik igazán tisztelték.
F.A.: – József Attila is az apját vagy mentorát látta benne?
F.F.: – Legjobban szerette, igen. Nem ő volt az egyetlen, de őt szerette legjobban. Gyönyörű verset írt ezekről a sétáinkról. Ott írta az Eszméletet is.
„Vasútnál lakom. Erre sok
vonat jön-megy és el-elnézem,
hogy szállnak fényes ablakok
a lengedező szösz sötétben.
Igy iramlanak örök éjben
kivilágított nappalok
s én állok minden fülke-fényben,
én könyöklök és hallgatok.”
F.F.: – Amikor először megmutatta nekem ezt a verset, nagyon jónak találtam. Mégis úgy éreztem, még nem teljes. Ő, mint mindig, amint befejeztem az olvasást, megkérdezte: „Na, milyen?” Azt feleltem: „Nagyon szép, de ha írnál hozzá még hat strófát, akkor teljes lehetne formailag és tartalmilag is. Mit gondolsz?” Megfogadta a tanácsom, másnapra meg is írta! Így lett tizenkét versszakos az Eszmélet. Gyönyörű.
A Dunánál keletkezés-története
F.F.: – Itt van egy könyv valahol, Mai magyarok régi magyarokról. Ez volt a címe a Szép Szó különszámának, ami az 1936-os könyvnapra jött ki. Ez az eredeti példány. Amikor ez készült, akkor még nem voltam elfogadott író, de a kritikáimat már elismerték, és engem kértek fel, hogy vállaljam az egész szám összeállítását. Személyesen kellett felkérni, meggyőzni mindenkit, hogy írjon bele. Nagyon sokan vállalták. Elmentem Babitshoz is, aki rosszban volt József Attilával, ezért valódi kihívást jelentett meggyőzni arról, hogy írjon nekünk. Elmeséltem neki, hogy ez egy Szép Szó kiadvány, s egy baloldali magyar kiadvány, és nagyon szeretném, ha megjelenne benne munkája. Néhány percig gondolkodott, majd azt mondta: „Magának írok, de a Szép Szónak nem”. Erre azt válaszoltam: „Nézze, én a Szép Szó főmunkatársa vagyok, ebben a minőségemben kérem, hogy a Szép Szónak adja mégis!” Végül vállalta, és az egyik legszebb művét – Széchenyi Istvánról egy gyönyörű tanulmányt – adta ehhez a számhoz.
F.A.: – Hogy tudtad Te Babitsot arra rávenni, amire másnak nemet mondott volna?
F.F.: – Ő is tagja volt a pártnak, aminek én tagja nem, de szimpatizánsa voltam. Egy baloldali lapnak adta.
(Olvasni kezdem az első oldalon a Kiadóval kapcsolatos szöveget.)
„E kötet a SZÉP SZÓ könyvnapi kiadványa. Összeállította FEJTŐ FERENC. Minden közleményért szerzője felel. Szerkesztésért és kiadásért felelősek: IGNOTUS PÁL és JÓZSEF ATTILA, a SZÉP SZÓ szerkesztői. — Kiadó: Cserépfalvi kiadóvállalat. — A SZÉP SZÓ megjelenik évente tíz füzetben. — Egy füzet ára: 1 pengő. — Előfizetés egy évre 9 pengő, fél évre 4.80. … A SZÉP SZÓ szerkesztőségi ügyeiben csakis a szerkesztőségben fogadunk, a hivatalos órák alatt. Kéziratokat ne névre, hanem a szerkesztőség címére tessék küldeni. Ajánlott küldeményeket kérünk „Cserépfalvi Imre, SZÉP SZÓ” címre. Nyolc hétnél tovább kéziratot nem őrzünk meg.”
F.A.: – Miért volt fontos beleírni, hogy „nyolc hétnél tovább kéziratot nem őrzünk meg”?
F.F.: – Azért, hogy visszaadjuk a kéziratot a szerzőnek, ha igényt tartana rá, mert a szerzőink – Weöres Sándor, Kassák Lajos és társaik – tudatában voltak annak, hogy a kéziratuk később sokat fog érni.
F.A.: – A Dunánál a nyitó vers!
F.F.: – Igen, mert azzal a feltétellel vállaltam a nagy munkát, hogy elmenjek mindenkitől esszét kérni, ha Attila írja az előszót versben. Én rendeltem meg nála. Mikor rá került a sor, eszébe jutattam: „Most már nyomdába adom a kötetet, tessék megtartani az ígéretedet!” Azt felelte: „Megtartom, de miről írjak?” Előtte való nap két órát sétáltunk a Duna-parton, és közben leültünk, néztük a folyót, merengtünk. Visszakérdeztem: „Emlékszel a tegnapi sétánkra? A Dunát néztük. Hát írd meg, hogy mi nekünk a Duna!” „Nem is rossz ötlet!” – örült meg Attila, s másnap hozta ezt a verset. A Dunánál egy külön programbeszéd: „ők fogják ceruzámat”. Mert amikor valamit nagyon szívből ír az ember, nem annyira az értelmével…, amikor én istenigazából írok, akkor érzem, hogy nem a saját énem írja, hanem máshonnét jön az ihlet. Ezt József Attila remekül érezte és megírta.
(Az 1937-es könyvnapi különszám, a Mi a magyar most? számára szintén Fejtő unszolására született meg József Attila Hazám című költeménye.)
