R.L.: - Feri bácsinak a kommunizmusról írott könyve, a Népi demokráciák története, tankönyvként és kézikönyvként szerepel a világ rengeteg egyetemén, azokon is, amelyek az első száz legerősebb felsőoktatási intézmény között szerepelnek, s amelyek közt egyébként nem sok az európai iskola. Ezzel együtt nem pusztán az olvasmánylistán van rajta, hanem tanítanak belőle. Ugyanígy az ötvenhatról írott esszéje (1956 Magyar Forradalom, Holnap Kiadó, 1981) fölött sem múlott el az idő, mert a rendszerváltás után húsz évvel még mindig érvényesek mindazok az információk és összefüggések, amelyekre rávilágított akkor, amikor a Szovjetunió és a bipoláris rendszer még bőven állt, és senki nem gondolta, hogy belátható időn belül össze fog omlani. Mindebben feltehetően segítségére volt az is, hogy anyámmal nagyon intenzíven levelezett és sok információt kapott tőle a magyar helyzetről. 1963-tól lehetett először Nyugatra menni, anyám személyesen akkor találkozott vele először, de életre szóló barátság alakult ki Fejtő feleségével, Rózsi nénivel is.

F.A.: - Mesélt olyat az Ön apjáról Fejtő Ferenc, amiről addig nem tudott?

R.L.: - Nem az volt a legérdekesebb, amit mesélt, hanem az, amit láttam az arcán. Fiatalabb koromban nagyon hasonlítottam apámra, és ez Fejtőt komolyan megrendítette majdnem minden viszontlátás alkalmával. Még akkor is, amikor több napig laktam náluk egyhuzamban. Amikor megérkeztem és beléptem az ajtón, mindig láttam valami furát a tekintetében, mintha azt hinné, hogy káprázik a szeme. Néhány másodperce szüksége volt ahhoz, hogy tisztázza magában, nem a hajdani, rég kivégzett egyetemista társát látja maga előtt, hanem engem.

Fejtő Ferenc nem Dr. Jekyll, és nem is Mr. Hyde

F.A.: - Nagy Imre és vádlott társai emlékére egy franciaországi szimbolikus sír állítását vette a fejébe Fejtő Ferenc akkor, amikor Magyarországon ez még jóformán „istenkáromlásnak” számított. Az ötlet Méray Tibortól származott és Önnek is komoly szerepet szántak…

R.L.: - Igen, felkértek arra, hogy tervezzem meg és öntsem formába az emlékművet. Végül Nagy Ernő készítette el: nagy áldozatokat hozott és nagyszerű munkát végzett. Én pedig akkor ismertem meg a franciaországi magyar emigrációt, amelynek nagy része finoman szólva nem baloldali volt. Egész kicsiben ott találkoztam először Nagy Imre és ’56 legkülönfélébb interpretációival, amit mindenki forradalomnak, Nagy Imrét pedig mártírnak tekintett, de hogy hányféle olvasata volt és ezek az olvasatok milyen erővel csaptak egymásnak, az érthetetlennek tűnt. Ebben a kétpólusú, de nagyon fura ismeretanyagban ott állt középen Fejtő, az abszolút tekintély, az abszolút igazodási pont. Az ő szava szent volt, ami különösen azért érdekes, mert azt hiszem, hogy erre ő soha nem vágyott. Nem élt kettős életet, mint Dr. Jekyll és Mr. Hyde, nem ápolt az emigráns körökkel különösebb kapcsolatot azért, hogy ő legyen ott a főguru, hanem egyszerűen az lett, mert ilyen típusú ember volt. Olyan tudással, olyan habitussal és olyan tekintéllyel, ami egyszerűen sugárzott belőle, olyan karizmával, ami vitathatatlan volt.

F.A.: - Fejtő ekkor az Emberi Jogok Ligájának elnöke volt, Méray Tibor vállalta a szervezés oroszlánrészét. Elmesélték. Mégis attól tartok, hogy én és a generációm, már nem értjük, hogy mekkora volt a tét.

R.L.: - Nem könnyű a Père Lachaise temetőben sírhelyet szerezni. Igazság szerint ahhoz nagyon súlyos pénzeket kell fizetni, vagy nagyon-nagyon fontos embernek kell lenni, vagy fontos eseménynek kell történnie ahhoz, hogy ott ingyen kapjon valaki helyet. Én Méray, Kende Péter és Fejtő aktivitását láttam közelről, akik ezt a hihetetlen teljesítményt véghezvitték. Erről közel negyven év szovjet megszállás után meggyőzni Jacques Chiracot, Párizs akkori polgármesterét, nem kis teljesítmény. Egy olyan időszakban, amikor Franciaország első embere, François Mitterand köztársasági elnök kvázi futtatja Kádárt, hivatalosan nagyon-nagyon jóban vannak. Biztos volt ebben politikai játszma is, mondván: „Ha Mitterand Kádárt támogatja, akkor én, Chirac, aki ellenfele voltam és leszek a különböző elnökválasztáson, az ellenkezőjét teszem”. Biztosan ilyen szempontok is számítanak egy hasonló politikusi döntés meghozatalakor, de ezzel együtt 1988-ban nem könnyű azt a rizikót fölvállalni Párizs polgármesterének, hogy ha egy ilyet meglép, annak komoly nemzetközi hatása lesz, és nem kérdés, hogy tiltakozást vált ki a Szovjetunióból, sőt, azzal is számolni kell, hogy neki ezt a döntést belpolitikailag indokolnia és védenie kell… Erről meggyőzni valakit, aki nyilvánvalóan nem sokat tudott az ötvenhatos forradalomról, mégha rendelkezésére is álltak sekélyesebb és kevésbé sekélyes francia történészek tanulmányai, és az is valószínű, hogy kért erről szakvéleményt, de ez ezzel együtt irgalmatlanul nagy teljesítmény. Ahogy az is, hogy sikerült egy másik ország kivégzettjeinek Franciaországban emléket állítani. Abban, hogy ez megtörténhetett, Fejtő hírneve, munkássága és könyveinek tárgyilagossága biztosan nagyon sokat nyomott latban…