Fejtő férfias jelenség volt. Neki mindig csillogott a szeme. Még ha egy szép nővel beszélgetett is, amikor elment előtte egy jó fenék vagy egy jó mell, attól föltöltődött. Szegény Rózsika biztos megszenvedett ezért, de hát meg lehetett Ferinek bocsátani, mert olyan természetesen csinálta. Nem egy kéjenc urat kell elképzelni, hanem valakit, aki egy szép művet csodál, egy szép festményt vagy egy szobrot. Minden jóképű nőt nagyon megnézett (nevet).

A nagy intelligenciája varázsolt el. Amikor vele beszélgetettél, olyan érzésed támadt, mintha egy kényelmes, szép fülkéjű vonatban ülnétek, ő kísérne téged, és együtt néznétek a tájat. Minden szava mögött láttál képeket és tájakat. Egy érzelmes utazás volt vele beszélgetni én ezt a könyvét amúgy is imádom. Ő nem öregedett meg. Szellemileg megmaradt fiatalembernek, és nem tudom elképzelni, hogy már nincs. A végén apáskodó is volt. Volt köztünk egy kicsi szerelem  nem tudom ezt úgy hívni, szerelem. Egy kisebb kaland, fellángolás, amit nem tudok elfelejteni. Azt követően bármikor találkoztunk Párizsban, rögtön felragyogott a tekintete, és azt kérdezte: „Emlékszel-e?” Ő minden szép nőt végigmért: levetkőztette őket a szemével. Ez nem múlt el az idővel sem, már majdnem százéves korában is, amikor egy újságírónő odajött, láttam, hogy felragyogott a tekintete. Feri ilyen volt…