Fejtő. 2007. augusztus 31.

Az jut eszembe róla, hogy, te jóisten, milyen (…) is az élet! Mekkora túlzás! Mennyire (bámulandó, mámorító, borzalmas, satöbbi, napsütéses meg minden, és mindnek az ellenkezője) rövid!, túl rövid. Ezer év egyetlen pillanat. Káprázat, na. Legyen Mennyország! És rendben, legyen, addig viszont még vesd bele magad, bámuldozz, lustálkodj, csajozzál, foci, olvass el mindent, dolgozz’, boldogulj. Kaja, pia, jog, szív. Minap találkoztam Fejtő Ferenccel. Akkoriban a Magyar Narancsban dolgoztam, bejött a szerkesztőségbe. 15 éve. Látom magam előtt, hosszú asztal körül ülünk, az előtérből nyíló jókora szobában, kibámulok az ablakon, volt ott egy fa. Vagy nem volt? Pattogott le a festés a keretről. Nem emlékszem, miről beszéltünk. Fogalmam sincs. Jó, túlzok: emlékszem, valamin elpirultam.

Kukorelly Endre