„Kell, hogy legyen a zsidó ember természetében valami ellenszenvet vagy undort keltő tulajdonság?” (Fejtő Ferenc gondolatai 1961-ből)

Klubokba, egyletekbe való belépés bizonyos mértékig megkönnyítette számos zsidó beilleszkedését, ha nem is a társadalom egészébe, de legalább a társadalom egy meghatározott szeletébe. Ilyen szervezetek például a szabadkőművesség, a haladó pártok és egyéb ideológiai vagy szakmai csoportosulások – azok nevezetesen, amelyeknek működése humanista, univerzalista, internacionalista, az egyenlőséget hirdető alapelveken nyugszik.

Így tehát, előbb a liberális, majd a szocialista és kommunista mozgalmak hatására – amelyekre nyitottság, nagylelkűség és racionalitás egyaránt jellemző volt – a zsidók elkezdtek vonzódni a nemzeti kultúrákhoz, a demokratikus társadalomhoz és a szocializmushoz. A szocializmusban a demokrácia kiteljesedését látták, amely mentes minden irracionális megkülönböztetéstől.

A tapasztalat azonban csakhamar bebizonyította, mennyire csalóka volt a reménységük. A fejlődés nem olyan egyenes vonalú, mint ahogy apáink gondolták.

Nem látták előre Auschwitzot, a középkori pogromok ultramodern és szélsőségesen szadista változatát. Nem látták előre, hogy az antiszemitizmus makacsul tovább él, sőt új erőre kap a kommunista országokban, amelyek pedig azt ígérték, hogy eltörölnek minden előítéletet és hagyományos agresszivitást.

Az antiszemitizmusnak ez a továbbélése és újabb fellángolása (ami egyébként a nem kommunista országokban is érzékelhető) a következő társadalomtörténeti okokkal magyarázható:

1.) A jelenkori társadalmak kiegyensúlyozatlanok. A mi zsidó-keresztény értékeken alapuló civilizációink nem biztos, hogy túléli a jelenlegi forradalmi korszakot. Megkezdődött a világforradalom és megvalósulása meghaladja az összes jóslatot. E forradalmat senki nem uralja.

Még azok is, akik pedig – így például a kommunista ideológusok – látszólag felelősséget vállaltak érte és azzal áltatják magukat, hogy irányítani tudják, nos, még ők is érzik, hogy a világforradalom bekeríti, elsodorja őket. A bizonytalanság érzése általánossá válik. A csaló, szemfényvesztő, szélhámos demagógok számára kedvező a hangulat. A beválthatatlan ígéretekkel megtévesztett tömeg bűnbakot keres. Ezt a szerepet pedig túlságosan gyakran osztották a zsidókra ahhoz, hogy most ne rájuk gondoljanak.

2.) A fejlődés szinte mindenhol a tekintélyuralmi, antiliberális, paternalista állam irányába halad. Márpedig a bürökrácia, amely ezt a fejlődést hordozza, a túlzottan kritikus szellemű zsidó értelmiség ellenállásába ütközik. (Ennek a kritikus szellemiségnek történelmi és – mint látni fogjuk – történelmen túli okai is vannak.) Kétségtelen, hogy túlságosan sok megaláztatásban volt részük, nekik vagy apáiknak ahhoz, hogy ne váljanak az emberi jogokat védelmező lovagokká – vagy Don Quijotéivé.

Természetesen tévedés volna a szabadságjogok védelmét kizárólag a zsidóknak tulajdonítani. A baloldali és jobboldali önkényuralmi rendszerekben az értelmiség jelentős része az ellenzékhez tartozik. Az ellenzéken belül a zsidók mindig kitűnnek és így a katonai bürokráciák számára lehetővé vált – nevezetesen a kommunista országokban –, hogy a gondolkodó elit ellen folytatott osztályharcukat többé-kevésbé nyíltan antiszemita köntösbe öltöztessék.

3.) A zsidók egy része ugyanakkor – s itt a régi harcos forradalmárokra gondolok – bekerült a kommunista országok új uralkodó osztályának soraiba. Az ő jelenlétük a hatalomban, annak erőszak-szervezeteiben és propagandistái között tovább erősíti az úgynevezett „népi” antiszemitizmust.

4.) Másrészt pedig a nagy számú új, őshonos elit kialakulásával kemény harc kezdődött a jól fizetett funkciókért a régi értelmiség (melyben a zsidók viszonylag nagy számban voltak jelen) és az új munkásparaszt származású értelmiség között. Túlságosan is nagy volt a zsidók eltávolítására irányuló kísértés ahhoz, hogy ne engedjenek neki… Arra hivatkoztak, hogy a zsidók nem asszimilálódtak tökéletesen, vagy pedig szektarianizmust, eltévelyedést, Isten tudja, még mit vetettek szemükre.

5.) Az, hogy Izrael állam sok zsidót csábított, a cionista törekvések és mozgalmak léte, a zsidó ortodox hit és a gettó kultúrájának továbbélése – mind-mind a zsidók ellen hangolták a hatóságokat és sokakban megerősítették azt az érzést, hogy a zsidókat a másság jellemzi jóvátehetetlenül. Ebből fakad az a felfokozott gyűlölet, amit kommunista zsidók éreztek gyakran „hittestvéreik” iránt: őket tették felelőssé azért, mert nem sikerült integrálódniuk.

6.) … korunk leginkább paradox vonása: a világ egységének követelménye egyre határozottabban jelentkezik – hála az egyre gyorsabb kommunikációnak –, ugyanakkor egyre hangsúlyosabbak az elkülönülésre, autonómiára, nemzeti önállóságra és a másság kizárására való törekvések is. Így pedig a nacionalizmus könnyen válik idegengyűlölő, következésképpen antiszemita színezetűvé – elsősorban gazdasági vagy politikai válság idején.

Dehát a zsidó ember – szegezhetik nekem a kérdést – vajon egyáltalán nem tehet róla, hogy olyan gyakran bírálják, gyűlölik, eltaszítják és gyilkolják?

Sokan tették föl nekem ezt a kérdést a legjobb szándékkal. „Kell, hogy legyen a zsidó ember természetében valami ellenszenvet vagy undort keltő tulajdonság; különben miért lángol fel újból és újból az antiszemitiszmus a legkülönbözőbb politikai és társadalmi körülmények között?”

„Kell, hogy legyen a dologban valami.”

Minden bizonnyal van is benne valami. De ennek semmi köze ahhoz a perhez, amelyet a történelem legkülönbözőbb korszakaiban újra meg újra a zsidó ember ellen indítanak.

A zsidóság szellemi és erkölcsi szintje bizonyára semmivel sem alacsonyabb, mint bármely más etnikai társadalomé vagy vallási csoporté, összességében tekintve.

Ha szigorúan emberi, jogi vagy erkölcsi szempontból tekintjük, semmi okunk rá, hogy a zsidó embert „alsóbbrendűnek” vagy „bűnösnek” állítsuk be.

Kollektíve talán nem „ártatlan”. De minden bizonnyal nem kevésbé ártatlan, mint más népek.

Lehetséges, hogy igazságtalannak, bosszantónak tűnik, ha „választott nép”-nek tünteti fel magát. De azért még nem kell a Sátán választott népének kikiáltani.

Az én véleményem szerint az antiszemitizmus legmélyebb oka nem a zsidóság kisebbségi, pária-mentalitásában és viselkedésében keresendő, hanem Szináj-i kőkemény meggyőződésében, megátalkodott hűségében az isteni parancsokhoz – vagyis lelkiismeretéhez.